Lássuk, milyen is – én így fogalmaznék – a „trendi gyereknevelés”, vagy pontosabban: trendi élet egy babával, kisgyerekkel. De nem az elcsépelt értelemben trendi, mint a műkörmös-szolis anyukák vagy a „vegyünk meg minden drága vackot a gyereknek” – hanem olyan értelemben, hogy úton-útfélen ebbe futunk bele, és annyira természetesnek hat, hogy senki nem beszél róla. Én most igyekszem ezt a hiányt valamicskét pótolni.
Szóval, megszületett kis szemünk fénye. Azt hiszem, arra nem kell külön kitérnem, hogy a facebook-on a napi 10 ultrahang-, újszülött-, és egyéb fotók megvoltak, vicceskedő kommentekkel („ááá, de jó lenne egy kis cici”, „nézem apával a Forma 1-et”, stb.) Rá a rengeteg komment, hogy „óóó, de gyönyörű édi kis pasi/csajszi” – mindegy, milyen ronda, akkor is snassz dolog lenne szimplán csak gratulálni, vagy annyit írni, hogy aranyos.
Ha már a külcsínnél tartunk, beszéljünk az öltöztetésről. Pár hetes, esetleg pár hónapos korig megengedett mindenféle cukiság, a rózsaszín masnik, a macijelmezek. Ilyenkor érdemes profi fotóst is felkeresni, aki Anne Geddes-t megyszégyenítően bájos portfóliót hoz létre kis szemünk fényének. Kötelező a fotós bögre-és naptárszett, minden olyan rokonnak ajándékba, aki él és mozog.
Egy idő után viszont, amelyik szülő kicsit is ad magára/magukra, felismeri, hogy az ő három hónaposa már igazi kis pasi (vagy, ha kislánya van, nőci/csajszi), ezért kötelező a farmer, a kordnadrág, lehetőleg minél több zsebbel. Célszerű mini tornacipőt is ráadni, kit érdekel, hogy még nem jár a baba. Kisfiúk ruhatárából természetesen a gombos ing sem hiányozhat, alkalmakra nyakkendőt is hordhat hozzá. Kötelező kellék a hófehér, csokornyakkendős keresztelőruha. Kislányok divatjáról annyira nem vagyok képben, mert nekem fiam van, de valószínűleg náluk megy továbbra is ezerrel a lila meg a rózsaszín, legalábbis fájdalmasan sokszor jártam már úgy, hogy egy amúgy minden szempontból jó és kényelmes darab csak rózsaszínben volt elérhető. Ha internetes aukciós oldalon vásárolunk, célszerű felfigyelni az olyan holmikra, melyeket eladójuk “nagyon pasis”, illetve. “nagyon csajos” jelzővel illet. Mindkét nemnél elfogadhatóak továbbá a vicces feliratú body-k és pólók (“anyukám szeme fénye vagyok”, “eladó a tesóm”, “nemsokára ovis leszek”), esetleg mini metálos póló halálfej-mintás fejkendővel (ez utóbbi szerkóról készült képet kötelező feltenni facebook-ra, “a kis rokkker” címmel. Sőt, internetes babaszépségversenyen is jó eséllyel indulhat vele a kissrác. (Ez esetben presszionáljuk a facebook-os, fórumos és egyéb netes ismerőseinket, csoportjainkat, vagy akár idegeneket, hogy szavazzanak rá.) De akár a kislány is lehet rokker – mert bizony manapság már mindkét nemű gyerek esetében kötelező a vagány természet. Aki nem vagány, pörgős, extrán izgő-mozgó-rohangászó, mindenkivel kommunikáló, mindent kipróbáló típus, azt lehetőleg rejtegessék is a szülei szégyenkezve. De a minimum, hogy nem szabad kiteregetni a szennyest; ha például ránézett kis egyévesünk egy másik hasonló korú kis gyerkőcre, akkor lúzerség lenne ezt ismerősöknek úgy mesélni, hogy “a múltkor, asszem, mintha egy kicsit jobban megnézte volna azt a kisfiút, meg egy kicsit hadonászni kezdett a kezével éppen akkor, de ez biztos csak véletlen egybeesés volt”, mikor így is lehet summázni a történteket: “van egy szerelme, a Noel”, mindig, ha meglátja, integet felé és oda akar menni puszit adni”.
Ha véletlenül egy hónappal később kezd járni/mászni, mint a nagy átlag, akkor essünk kétségbe, és kezdjük el fejlesztésekre hordani, majd kommentáljuk örömmel két hónappal később, hogy mennyit segített ez meg az a foglalkozás, mert azóta már mászik/jár/stb. (És természetesen kizárt, hogy mindez spontán módon is ugyanúgy bekövetkezett volna.) Apropó, foglalkozások. Egy valamirevaló anyuka, aki nem akarja, hogy gyermeke súlyos hátrányokat szenvedjen az életben, nem áll meg ott, hogy beszerez egy csomó FP fejlesztő (!) játékot, hanem eljár már a félévessel is angol nyelvű ringatóra/kerekítőre. Nem baj, hogy még magyarul sem tud, és az sem baj, hogy amúgy full magyar nyelvű természetes közegben él a pici.
Általánosságban elmondható, hogy a gyerek már elég hamar hasonlóan működik, mint az óvodás bátyja/nővére. Szemrebbenés nélkül lehet mesélni idegeneknek és ismerősöknek, hogy a hathónapos gyerekünk „belépett a hisztikorszakba”; sőt, már a négyhónapos is „rafinált, manipulatív kis dög”, aki azért sír, hogy direkt kibasszon velünk.
A hordozókendős ősanyákról már több blogon is esett szó; itt most említeném pár szóval a másik vonalat. Szóval, megszületett a kicsi szemünk fénye, és mi mindent szeretnénk megadni neki, első sorban egy pöpec külön szobát, ahol a baldachinos trendi rácsos ágyában egyedül nézegetheti az ágya fölé függesztett zenélő forgót. Ha már nagyon sír, akkor kirakhatjuk egy rezgős pihenőszékbe. Miii, hogy ott aludjak mellette a gyerekszobában??? Ne már, nekem a párom mellett a helyem, attól, hogy anya lettem, még ugyanúgy nő is vagyok, meg különben sem tudok úgy elaludni, ha nem szuszog mellettem édesdeden Apuci. A kéthónaposomnak meg tök jó kis külön szobája van, iiiimádja, hiszen raktunk a falra Bogyóbabócát is. Már most alapozunk, hogy másfél évesen ki ne nézzék őt a haverok. Ezért illik rágyúrni az egyéb médiákra is. Ha épp nem megy a háttérben a Minimax (mert valaminek mindig kell szólni, olyan nincs, hogy csak ülünk egymás mellett a szőnyegen), akkor a legtrendibb választás az Alma együttes, természetesen. Jobban járunk, ha idejénkorán elkezdjük, mert később minden valamire való játszóházban megy majd ez a furulyás izé, hogy „remek a hangulatom, pom-pom”, és akkor legalább ismerős lesz ez az egy plusz inger a többi hatszáz mellett. (Mert hogy nem elég ám a kölöknek, hogy visítozva csúszdázzon, légvárazzon, meg rohangáljon a színes labdák között, kell, hogy szóljon az Alma együttes ÉS legalább egy plazmatévén menjen a Shrek is.)
Valamit mindig kell csinálni. Amint a gyerek ülő helyzetbe kerül a babakocsiban, kényszeresen neki kell állni programokat szervezni. Elég lúzer dolog lenne simán csak úgy kint bóklászni vele a parkban. Főleg társaság nélkül. Állatkert, fellelhető budapesti játszóházak, aquapark, ez a minimum. Ha épp otthonmaradásra kell fanyalodni, akkor meg át kell hívni 5 másik anyukát+gyerekeket, hogy buli legyen a kerti homokozóban vagy a kerti medencében (ha egész családok jönnek össze, akkor kötelező a sütögetés (BBQ!) és az ivás is, de ez egy másik téma).
Nem csak a mozgalmas programokban, az evésben sem lehet szünet. Rágcsálni és (cukros) lötyiket inni mindig, egyfolytában kell. Ha ökobio anyukák vagyunk, akkor egyen kölesgolyót, vagy az elmaradhatatlan, apróra felkockázott gyümölcsöt. (Nem múlhat el baba-mama klubnap, találkozó anélkül, hogy ne lenne ott a gyümölcs.) Ha lazábban állunk az egészséges táplálkozás kérdéséhez, akkor meg jöhet a Túró Rudi (nem, az nem édesség, az csak túrórudi!), a Kinder Pingui, vagy bármi. Ja, és inni, inni, inni – neki még csőrös pohárkából valami fincsit, ha nagyobb lesz, akkor majd ő is veszi kartonszámra az ásványvizeket.
Huhh, na, így elsőre ennyi. Biztos lesz még, ami eszembe jut…
Kommentek